Nagyfalui üzenet, 2010. március

„…Szeretteim! Ti azért születtetek és azért éltek a Földön, hogy keressétek és megtegyétek az Atya rátok vonatkozó Akaratát. Most, a nagyböjtben, az Atya Akaratát szeretném még jobban megismertetni veletek!…”

 

2010 – A SZENTEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS KÖVETÉSÉNEK AZ ÉVE – MÁRCIUS

”Isten Akarata az, hogy szentek legyetek!” (1 Tessz.4,2)

66. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi és ünnepnapi evangéliumokat! (Lk.13,1-9; 15,1-32; Jn.8, 1-11; Lk.2,41-51; 1,26-38; 19,28-40)  

Havi mottó:„Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!

Havi imaszándék: azért fohászkodunk, hogy mindannyian felfedezzük és boldogan megtegyük Isten reánk vonatkozó Akaratát!

Konkrét feladatunk: újra olvassuk és terjesszük B. Madarász Éva: ’Örömöm titka’ c. könyvének második kötetét!!!

 

Tanítás a Szentlélek Istentől 2010 márciusában

            „Szeretteim! Ti azért születtetek és azért éltek a Földön, hogy keressétek és megtegyétek az Atya rátok vonatkozó Akaratát. Most, a nagyböjtben, az Atya Akaratát szeretném még jobban megismertetni veletek!

Hány akarattal találkoztok az életetek folyamán? A Gonosz, az ember és az Atya Akaratával. Tudnotok kell, a Gonosz akarata mindig csak a rosszra (bűnre) irányul. Ő, Isten, a Szentírás, az Egyház, a tíz parancsolat, a szentségek és minden jó ellen akar hangolni titeket! A Gonosz, mindazokat a személyeket, akik akaratának engedelmeskednek, a pokolba akarja vinni. Ezért a Gonosz akaratának SOHA ne engedelmeskedjetek! Az emberi akaratotok néha a jóra, néha a rosszra, néha a túlzásokra irányul. Ezért, az emberi akaratotokat mindig felül kell vizsgálni. Az Atya Akarata mindig csak a jóra, a boldogságotokra és örök üdvösségetekre irányul, ezért azt MINDIG meg kell tegyétek!

Mi az Atya Akarata? Számotokra az életszentség, a boldogság és az üdvösség útja! Ha felismeritek és megteszitek az Atya Akaratát, a legtöbbet teszitek önmagatokért, közösségetekért és az egész emberiségért! Tudnotok kell, mindaz, ami a Szentírásban van és amit az Egyház tanít, az az Atya Akarata! Amikor hasonlóvá akartok válni Jézushoz, Máriához és Józsefhez, az Atya Akaratát teszitek. A legjobb úton haladtok, ha nem a múlt kellemetlen eseményei miatt szomorkodtok, ha nem a jövő miatt aggodalmaskodtok, hanem a jelenben Istenre hagyatkozva teszitek az állapotbeli kötelességeteket. Megörvendeztetitek az Atyát, amikor a Hangomra odafigyeltek, a jót teszitek, a rosszat (a bűnt) kerülitek, ha minden gondolatotok, szavatok és cselekedetetek mögött a szeretet új parancsa van. Ha megtanuljátok tisztelni mások szabadságát, meggyőződését, döntéseit,… és nem vagytok erőszakosak még a jó dolgokban sem, az Atya Akaratát élitek! Ha az Atya kezéből elfogadjátok: a próbatételeket, a szenvedéseket, sőt még a halált is, a legjobb úton haladtok.   

Hogyan ismerhetitek fel az Atya Akaratát? A Szentírásolvasás, az imádság, a lelki testvérekkel való egyeztetés által! Az égi figyelmeztetésből és körülményeitekből is kiolvashatjátok az Atya Akaratát! A bűn soha nem az Atya Akarata, sőt még a jónak látszó dolgok sincsenek mindig az Ő Akaratában! Ha a lelketekben lévő lelki gyümölcsökre figyeltek: az örömre, békére, nyugalomra,… ezek is segítenek, hogy megtaláljátok az Atya rátok vonatkozó Akaratát. Ha minden nap kértek Engem, segítek nektek a szellemek megkülönböztetésében. Ha az elmondottakat gyakoroljátok, egy idő után megkapjátok azt az ajándékot, hogy spontán módon ráéreztek az Atya Akaratára. Ha számotokra néha nem érthető az Atya Akarata, akkor imádkozzatok és türelmesen várjatok az Égi segítségre. Az Atya Akaratát mindig örömmel, szeretettel és szabadon tegyétek meg!

Mi mindent kell vállaljatok az öröm mellett az Atya Akaratáért? Nézzetek Jézusra! Ő, az Atya Akaratáért mindezeket vállalta: a Mária testében való fogantatást, a betlehemi megszégyenülést, az Egyiptomba való menekülést, az otthontalanságot, az emberek részéről a rágalmakat, a keresztút szenvedéseit, a kereszten való megaláztatást, sőt a borzalmas halált is. Nézzetek az apostolokra, az első keresztényekre, a szentekre, a hitvallókra,… akik Jézusért vállalták az üldözést, sőt a vértanuhalált is!

Most gondoljatok egy édesanyára, aki az egyik korházban, nagy beteg fia betegágyánál az Atyának felajánlotta az életét a fia helyett! Néhány év után az Atya elfogadta életáldozatát! Az édesanya nagy fájdalmak közepette halt meg, a fia pedig életben maradt! Ez az édesanya fájdalmak közepette szülte meg újra a családját az örök életre!

Én, most azt mondom nektek, ne féljetek, ha az Atya rátok vonatkozó Akarata miatt időnként szenvednetek is kell! Meglátjátok, a szenvedések közepette kimondhatatlan békében, az új világban pedig mindent felülmúló boldogságban fogtok részesülni.

Bár elmondanátok mindannyian életetek minden helyzetében: „íme, itt vagyok Istenem, hogy Szent Akaratodat megtegyem!”

Megáldalak titeket az Atya Akaratára való teljes ráhagyatkozás kegyelmével!”

 

Házi feladat márciusra:

„SZENT JÓZSEF SEGITS, HOGY VELED EGYÜTT ELMONDHASSAM ÉLETEM MINDEN HELYZETÉBEN: IME ITT VAGYOK ISTENEM, HOGY AKARATODAT MEGTEGYEM!

(Az üzeneteket Nagyfaluban, Csilik János atya és B. M. Éva asszony közvetítésével kapjuk!)

 

Csilik János

Szent József élete és tanítása

“…Szent József, mi tudjuk azt, hogy Te a munkások védőszentje is vagy. Kérünk mondd el, hogy mi, a XXI. század első keresztényei, hogyan viszonyuljunk helyesen a munkához?…”

Szent József, Jézus nevelőapja. Az Újszövetség szerint Dávid házából származott, ácsként munkálkodott Názáretben. Eljegyezte Szűz Máriát. Amikor Szűz Máriát titokban el akarta bocsátani, mert gyermeket várt, álmában egy angyal tudomására hozta: Szűz Mária a Szentlélektől van áldott állapotban. Betlehembe mentek a népszámlálás miatt, ahol Jézus Krisztus megszületett. Heródes elől Egyiptomba menekültek, visszatértük után Názáretben éltek. A 12 éves Jézussal felmentek Jeruzsálembe, a templomba, majd hazatértek Názáretbe, ahol Jézus azután is engedelmeskedett a szüleinek. Szent József nem játszott szerepet Jézus nyilvános működésében, azért mert még mielőtt Jézus tanítani kezdett volna, Szent József már meghalt, Jézus és Mária karjai között.

Szent Józsefről bővebben csak a két gyermekségtörténet beszél (Mt.1-2 és Lk.1-2-3). Máshol csak futólag említik Jézusról a nép véleményét: „Nem József fia ez?” (Jn.6,42). Az evangéliumok egyébként hallgatnak Szent Józsefről. Az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között lépett jegyességre Szűz Máriával. Atyai feladata abban is megnyílvánult, hogy a Jézus nevet adta a gyermeknek.

Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Jogilag Szent József Szűz Mária férje volt, de nem volt Jézus apja biológiai (testi) értelemben. Az emberek általában Szent József természetes fiának tartották Jézust és azt sem Szűz Mária sem Szent József nem tudták megakadályozni. Szent József feladatát Jézussal és Szűz Máriával kapcsolatosan Isten határozta meg.

Az Egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a X. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet.

Szent József, mi tudjuk azt, hogy Te a munkások védőszentje is vagy. Kérünk mondd el, hogy mi, a XXI. század első keresztényei, hogyan viszonyuljunk helyesen a munkához?

„Óvakodjatok minden túlzástól, mert miden véglet a Gonosztól van! Még a jóban való túlzás is! Az eredeti bűn következményeként, egyensúlyvesztett emberek vagytok!

Egyik végletetek lehet, a munkához való viszonyulásban: a lustaság. Ez nem Isten Akarata! Sajnos egyre több fiatalt jellemzi ez a véglet. Azt mondják, én nem akartam az életet, ha a szüleim vállaltak, akkor tartsanak el. Ebben a felfogásban úgy él a család vállán, felnőtten, egészségesen, mint egy pióca, aki szívja a szülei vérét. Bár neki az lenne a feladata, hogy egy új közösségben mások terhét hordozza. A Szentírásban azt olvassátok: „aki nem dolgozik, ne is egyék!” Aki az Istentől kapott telentumát (ajándékát) nem kamatoztatja, azt Isten meg fogja ítélni! A henyélés, a dorbézolás, a bűnös szórakozás, a kéregetés,… nem Isten Akarata! Azt is kell tudjátok, a lustaság az ördög párnája és sok bűnnek a forrása.

A másik véglet, a munkához való viszonyulásban, ami nem Isten Akarata, a túlzott munka. Sajnos egyre többen vannak ezen a széles úton, akiknek nincs se vasárnapjuk, se szabadságuk, se lelkük,… csak dolgoznak addig, amíg bele nem pusztulnak. És mégis elégedetlenek és telhetetlenek bármennyivel is rendelkeznek! Ezek olyanok, mint a kancsó szája, ha tele is töltöd vízzel, akkor is nyitva marad!!! Ezek jelszava: lélek, lélek, de miből élek! A Szentírásban azt is olvashatjátok: „minden bűn gyökere, a pénz szerelme!” A pénzre szükségetek van, de nem lehet az életetek egyetlen célja! A pénz csak eszköz lehet számotokra, nem bálvány, ami elzár benneteket Istentől, az örök élettől!

A munkához való viszonyulásban keressétek meg a helyes sorrendet és a középutat! Legyen jelmondatotok: imádkozzál és dolgozzál! Ezt meg kell tenni, a másikat nem kell elhagyni! Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek ami Istené! Keressétek először Isten Országát és Igazságát, a többi mind megadatik nektek!

Legyen számotokra a legfontosabb a lelketek és az örök életetek. A többi legyen másodlagos!

Isten Akarata számotokra, hogy elkerüljétek a végleteket és megtaláljátok a középutat. Csak ezen az úton való járás tesz boldoggá benneteket már itt a Földön és az örök életben!”

Szent József, aki a munkások védőszentje vagy, könyörögj érettünk, hogy kiegyensúlyozott követőid lehessünk!

 

 

Előretekintés 2010 áprilisára:

Közös imaszándék lesz: azért fohászkodunk, hogy utolsó idők igazi apostolaivá váljunk, mint II.János-Pál pápa!

Konkrét feladatunk lesz: olvasni és terjeszteni fogjuk Cs.János atya: ’Égi tanítások’ címü könyvét!!!

 

Szűzanya üzenete Medjugorje-ből 2010. március 2.

Medjugorje, 2010. március 2.

Drága gyermekek! Ebben a különleges időben, amikor azon fáradoztok, hogy minél közelebb legyetek Fiamhoz, az Ő szenvedéséhez, és a szeretethez, amellyel hordozta, azt szeretném mondani nektek, hogy veletek vagyok. Kegyelmemmel segítek legyőzni a hibákat és a megpróbáltatásokat. Megtanítalak benneteket a szeretetre; a szeretetre, mely eltöröl minden vétket, és tökéletessé tesz titeket, a szeretetre, mely Fiam békéjét adja nektek most és mindörökké. Béke legyen veletek és bennetek, mert én a Béke Királynője vagyok. Köszönöm nektek.

Fr Jozo Zovko OFM Az 5 kő

Egy szép napon a történelem Izrael alakja Góliát előjöttek. Volt egy erős ember, büszke és legyőzhetetlen. Bár Izrael képtelen volt elképzelni, hogy miként lehet vereség olyan erős harcos, az Úr tudja, hogyan kell csinálni. Ő úgy döntött, egy fiatal fiú, egy pásztor nevű David. Az Úr azt mondta neki, hogy gyűjtsön öt kövek a folyóban, és arcát az óriás, bízva csak Isten segítségével Dávid elindultak, legyőzte és megölte Góliátot.

Our Lady azt választotta meg, mint David, te, aki kis, ahogy te. Ő azt javasolta, hogy teszel öt követ be a zsákba leküzdése érdekében az ateizmus a bennünket körülvevő, hogy paganistic mentalitás éppen terjesztését, és úgy tűnik, legyőzhetetlen. Sem az egyház, sem vagyunk képesek legyőzni a materializmus a miénk. Szűzanya jelent meg Medjugorje, hogy állapítsa meg, hogy ez lehetséges. Itt van neki öt kövek: Ima, böjt, a tömeg, a Biblia és a hitvallás. Ezekkel az egyszerű fegyverek is legyőztem a világot.

első kő • Ima
Our Lady ragaszkodik imát. A lány sírt, amikor megjelent meg Krizevac, mert a keresztények nem imádkoznak. Könnyei egy gyógyszert az Ön számára, hogy esik, akkor a szíve kőből annak érdekében, hogy átalakítsa azt. Szűzanya azt mondja, hogy imádkozni azt jelenti, élni, mint az Egyház életében. Az ajándékok az öt kő, nem adott nekünk, mint egy öncélú tökéletességre, de ahhoz, hogy fejlesszük lelki lehetőségeinek növekedését okozza a mag, ami kihajt, ha tovább esik, akkor termékeny talajra. Vegyük a hit ajándéka: ez a fejlett, ha a család együtt imádkozik, ha megtanul együtt élni az Úr. Aki imádkozik, tudja, hogyan kell szeretni, aki szeret, tudja, hogyan kell imádkozni. Sok család már nem él szeretet, mert már nem is egyesül az imában. Ebben a hónapban csökkent a leveleket a fákról. Jövő tavasszal majd meglátjuk, természet átalakítása és felújítása magát újra. Aki imádkozik át gyorsan. Mi a jelentősége az imádság? Emlékezzünk rá, Szent Ágoston szavaival élve: “Az ember élete, ha lélegzik, imádság a lélegzet a keresztény.” Az imádkozó keresztény ember, aki megáll, meghal. Az imádság az első fegyver a hátizsákot. El kell kezdeni imádkozni, hogy most már lehet, hogy át és erősíti fel magad és mások is. Papok, szülők, mindenki, imádkozni kell. Az imádság ajándék, és egy fő fegyvert adott az egyháznak. Az Egyház nem egy eszme, sem politikai párt, hanem egy család, hogy imádkozik, a család, hogy szeret. Ez az oka annak Our Lady ragaszkodik ahhoz, hogy az imádság van szükség ahhoz, hogy átalakítsa a világot.

második kő • éhomi
A második ajándék, egy másik kő a zsák, az éhezés: a cigaretta, a televízió, a gonosz gondolat, és a negatív projekt, és az élelmiszer. Éhomi mutatja be az egyéni képesség, hogy szeressünk és megerősíti, hogy fontos mindenki számára. Éhgyomri az orvostudomány és az áldozatot. A koplalás egoizmus nem jár sikerrel. Aki tudja, hogyan kell gyorsan képes a tárgyalás a szomszéd, a mások számára rendelkezésre állnak, és hogy miként lehet szeretni az egész világon. Aki Böjtök látja magát, és mások a valóságnak megfelelően és tisztában van azzal, hogyan kell megtisztítani a belső énje. A mi gyengeség semmi, ha rendelkezik a képesség a szeretetre. Még a saját testi szenvedés, ha felajánlotta, hogy az Úrnak, egy ajándék.

Harmadik kő • szentmise
A tömeg a harmadik követ. Májusban, Our Lady figyelmeztetett minket: “Nem tudod, hogyan kell élni a tömeg” A tömeg nem egyszerűen a szertartás, hanem egy rejtély és egy ajándék az Úrtól. Ez a szentség, amely nem érti alázat nélkül. Nem tudjuk, hogy a szentmisét nélkül, alázatos szívvel, mely vonja félre a ruhadarab a büszkeség. A fehér ruhát a pap a jelképe az alázat és a felszabadulás a bűntől. A tömeg a megtestesülés bekövetkezik, az átlényegülés a kenyér és a bor. Ez is jele átalakulás: a halál vagyunk életre. A tömeg átalakítja a keresztény, átalakítja a templom, mert a mise Jézus felajánlotta, hogy teljesen az egyháznak. A tömeg ez a forrása az Egyház, a misztikus testének. A Mass-Sacrifice teszi az Egyház a szent család. A Mass valaki nem születik újra, ha az ember a saját életét van elhelyezve az oltáron, mint áldozatot, ahogyan Jézus. Mi vagyunk a csepp vizet öntenek a bor, az Egyház egyesül Jézus vérét. Ezért nem szabad csak hallgatni a szentmise, hanem élni. Anélkül, a mise az egyház nem létezik anélkül, hogy az egyház egy árva.

negyedik kő • A BIBLIA
A Biblia, amely megvilágítja az utat a sűrű ködben az ideológiák, a negyedik kő a keresztény mai. Biztos vagyok benne, tudod, hol a só, ha a liszt, és hol vannak a cukor a konyhában. De hol van a Bibliában otthon? Mikor a Bibliát a családoddal? A Biblia nem egy egy a sok könyvet, ez a keresztény zászlaját. Megfosztva a Bibliát, a keresztény már nem ugyanaz a személy. A Biblia született a szívből az Úr, hanem a szavát. Ezért meg kell maradnia elsősorban a családon belül. Meg kell állítani egy olyan helyen, a becsület, és a szent helyet kell nekünk. Meg kell forrása imádságunk. A Biblia megvilágítja a keresztény séta közepette kétség, és ellentmondásos ideológiák ma.

ötödik kő • VALLOMÁS
Vallomás az ötödik követ. Our Lady kéri a havi gyónás minket. Én arról tájékoztattak, hogy Olaszországban és Svájcban, a sok egyház, az emberek ritkán vallani. Ez displeases nekem.
Az olaszok, én bizonyossággal, készek arra, hogy megújítja az Egyházat, de nem hagyhatja figyelmen kívül kell vallomás. A cél a hitvallás nem elmondani az ember tevékenysége során; ez nem a pszicho-analitikus ülésen. Ez a szentség és a béke forrása és magát a találkozón az Úr. Ban vallomás kapom meg a békét az Úr, hogy én is továbbítja másoknak. A büszke személy nem tudja, hogyan kell vallanom, alázat vezet a gyónás és a konverzió. Bevallom, hogy jól fel kell készíteni magunkat a böjt és imádság. A helyes hozzáállás az, hogy a nyitási magunkat az Úr előtt: “Én hoztam meg a szívem. Átalakítani, hogy nekem, és add vissza nekem újítani. “Ez mi történik Gyónás, amely egyszerre szentség és misztérium.

Ezek az öt kövek meg kell helyet a mi zsák ahogy hazatértek Medjugorje. Our Lady gyógyít minket ide. Ima, böjt, a tömeg, a Biblia és a gyónás az igazi gyógyszerek helyreállítása számunkra, hogy az egészségügyi ismét az utat a Vörös-tengeren, ami minket a partra, ahol megtaláljuk a békét.
• Reprodukálni tól Medjugorje, bizonyságulÁltal kiadott Misma Notebook, 1989

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2010. február 25.

Medjugorje, 2010. február 25.

„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, amikor a természet is készül, hogy az év legszebb színeit adja, arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy nyissátok meg szíveteket a Teremtő Isten előtt, hogy Ő átváltoztasson és saját képére formáljon benneteket, hogy így mindaz a jó, ami elszunnyadt szívetekben, új életre és az örökkévalóság iránti vágyakozásra ébredjen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Nagyfalui üzenet, 2010. február

2010 – A SZENTEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS KÖVETÉSÉNEK AZ ÉVE – FEBRUÁR

      ”Isten Akarata az, hogy szentek legyetek!” (1 Tessz.4,2)

65. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi és ünnepnapi evangéliumokat! (Lk.2,22-40; Lk.5,1-11; Lk.6, 17-26; Lk.4,1-13; Lk.9,28-36)

Havi mottó:„Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!

Havi imaszándék: azért fohászkodunk, hogy mindannyian eljussunk az őszinte bűnbánó lelkületre!

Konkrét feladatunk: Olvassuk és terjesszük B. Madarász Éva: ’Örömöm titka’ c. könyvének első kötetét!!!

Tanítás a Szentlélek Istentől 2010 februárjában

         „Szeretteim! A közeljövőben számíthattok a ’Nagy Figyelmeztetésre’! Akkor Isten-i Jelenlétünkben fogtok elszámolni az eddigi életetekről, a jóról és a rosszról egyaránt.

      Jelenleg az előfigyelmeztetés kegyelmi idejében vagytok. Ebben az utolsó időben, kegyelmeink által felszínre hozzuk belőletek mindazt a jót és rosszat, ami a lelketekben van. Ami a felszínre jön, azt ti is és a körülöttetek lévők is észreveszik. Azt akarjuk elérni veletek, ’az előfigyelmeztetés kegyelmi idejében’, hogy a bennetek lévő jóért hálásak legyetek és a bűn miatt bűnbánatot tartsatok.

      Kik nem változnak meg ebben az utolsó időben? Akik nem őszinték önmagukhoz, akik sok bűnük ellenére is ártatlannak képzelik magukat. Akikben nincs alázatosság, nincs bűntudat és őszinte bűnbánat! Bánat nélkül nincs bocsánat. Hamis bűnbánat azokban van, akik ugyan megvallják a bűneiket, de nem dolgoznak azon, hogy elhagyják azokat. A hamis bűnbánók olyanok, mint a mesebeli róka, aki tyúkot lopott! Igaz, mondogatta: ’szánom-bánom’, de a tyúkot nem engedte el, sőt megette. Igaz bűnbánat azokban van, akik megvallják a bűneiket és komoly erőfeszítéssel elhagyják azokat, új életet kezdve. Gondoljatok Cortonai Szent Margitra! Nem változnak meg azok az engesztelők, akik folyton csak másokban veszik észre és teszik szóvá a bűnt, önmagukban azonban nem veszik észre. Nem indulnak el a változás útján azok sem, akik a gőgjük miatt nem fogadják el a figyelmeztetést. Egyesek nem engedelmeskednek indításainknak-tiltásainknak, sem a lelki vezetőik tanácsainak. Azok az önelégültek se változnak meg, akik sok-sok bűnük ellenére a lelki élet csúcsán képzelik magukat! Arra kérlek, keresd meg az okát önmagadban, vajon miért nincs pozitív változás az életedben!

      Előre megmondom nektek, a bűnben maradó emberek a ’Nagy Figyelmeztetéskor’ nagyon fájdalmas tisztuláson fognak átmenni. Lesznek olyanok, akik az égető tisztulásba, önmaguk látásába fognak belehalni.

      A jelenlegi ’kegyelmi időben’ kik indulnak el a változás útján? Azok az engesztelők, akik megtanulják az őszinteséget, akik alázatosan szembe mernek nézni bűneikkel; akikben bűntudat és őszinte bűnbánat van; akik elfogadják hálásan a külső és belső figyelmeztetéseket; akik megtanulnak Istennek engedelmeskedni; akik elindulnak a szentté válás útján… Ezek az engesztelők, a kisebb tisztulás mellett, nagy boldogságban fogják átélni a ’Nagy Figyelmeztetést’!

      Jelenleg mi a feladatotok? Tartasatok őszinte bűnbánatot mindazokért a bűneitekért, amelyeket: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettetek. Tartsatok őszinte bűnbánatot: hazugságaitok, önámításaitok, önbecsapásaitok, gőgötök, engedetlenségeitek, szeretetlenségeitek miatt. Kérjétek minden nap a Szenháromságot, hogy erényes élettel ajándékozzon meg titeket.

      Jelenleg mi teljesedik be Jézus Szavai közül? ’Ketten lesznek egy ágyban, egy házban, a mezőn, a malomban, az utcán… az egyiket felveszik, a másikat otthagyják’, attól fuggően, hogy volt-e jó változás az életükben, vagy sem. Elérkeztetek a szétválasztáshoz! Bármikor számithattok az isteni jutalmazásra vagy büntetésre! Készüljetek fel a harcra, a feszültségre, az ellenségeskedésre… a családon és a közösségen belül is. A virrasztásra, azaz az állandó készenlétre hívunk meg benneteket.

      Befejezesül még elmondom nektek azt is, hogy mi tesz benneteket alkalmassá az utolsó idők kegyelmeinek a befogadására. Vegyétek komolyan: a dicsőítő, hálaadó, bűnbánó, szeretetnyilvánító és kérő imát! Törekedjetek úgy böjtölni, áldozni, szeretni, szenvedni,… hogy ezeknek a jó megélését meglássák rajtatok. Ugy haladjatok előre a jóban, hogy ’a Nagy Figyelmeztetéskor’ boldogan álhassatok meg Előttünk, a Szentek és az Angyalok előtt!

      Megáldalak titeket az őszinte bűnbánat lelkületével!”

      Házi feladat februárra:

„GYAKOROLJUK NAPONTA A SZABAD IMÁT, AMELYBEN LEGYEN: DICSŐíTÉS, HÁLAADÁS, BŰNBÁNAT, SZERETETNYILVÁNíTÁS ÉS KÉRÉS! ”

Előretekintés 2010 márciusára:

Közös imaszándék lesz: azért fohászkodunk, hogy felfedezzük és boldogan megtegyük Isten reánk vonatkozó Akaratát!

Konkrét feladatunk lesz: olvasni és terjeszteni fogjuk B. Madarász Éva: ’Örömöm titka’ címü könyvének második kötetét!!!

CORTONAI SZENT MARGIT ÉLETE

      Felső-Olaszország Umbria vidékének falucskájában, Laviánóban született 1247-ben. Cortona közelében élte fiatalságát és később ott töltötte bűnbánó éveit is. Ezért lett Cortonai Margit a neve.

      Már kisgyermek korában büszke volt arra, hogy ő sokkal szebb, mint mások. Édesanyja, aki látta kislánya túlzott hiúságát, gyakran figyelmeztette ennek rossz következményeire. Amikor hétéves korában az édesanyja meghalt, édesapjának nem sok ideje maradt a lányára. Mostoha anyját sem érdekelte Margit életvitele, így azt tehetett, amit akart.

      Tizenötévesen elhagyta a szülői házat és egy környékbeli gazdag ember ágyasa lett. Úrrá lett rajta a paráznaság bűne és bűntársával együtt szakítottak Istennel. Kilenc év telt el a bűnben! 1273-ban a szeretője hosszabb útra ment, amelyből csak hűséges kutyája tért haza. A kutya Margitot a közeli erdőbe vezette. Egy gödörben talált rá meggyilkolt szeretőjére, akinek a holtteste már bomlásnak indult. Margit a holttestet meglátva, megborzadt. Önkéntelenül is a meggyilkolt bűnös lelke jutott eszébe, amely a bűnbánat szentségének hiányában, valószínüleg bűnbánat nélkül juthatott az isteni ítélet elé. Átérezte, hogy szeretője bűneiért, Isten előtt ő is felelős. Ugyanakkor saját elhibázott élete is terhelte a lelkét.

      Akkor kimondta Isten előtt: „Istenem, ezután én soha többé nem akarok bűnt elkövetni!!!” Margit lelkében akkor egy bűnös világ dőlt össze és egy új élet kezdődött.

Életének ebben a kritikus pillanatában meghallotta Krisztus hangját, aki meghívta a vezeklésre elkövetett bűnei miatt! A keskeny utat Szent Ferenc követői mutatták meg neki. Kimerülten ért a cellei kolostor kapujához és vezeklő ruhát kért. Mivel nem bíztak a 26 éves nő állhatatosságában, csak 1276-ban vehette fel a vezeklőruhát, a ferences harmadrend öltözetét. Az akkori idők bűnbánati szokása szerint a nyilvánosság előtt is megvallotta a bűneit és vezekelt azokért.

      Mivel a szépsége sodorta a bűnös élet útjára, kemény következetességgel megkezdte a szépsége elleni harcot: lenyírta a haját, az arcát korommal kente be, nagyon egyszerüen öltözködött, a betegek és az öregek szolgálatát a legnagyobb szeretettel végezte. Azt mondogatta a testének: „Eddig te győztél le engem, ezután Isten segítségével én győzlek le téged!!!”

Amikor haza látogatott, édesapja kész volt megbocsátani neki, de mostohája kiutasította a szülői házból.

      Ekkor a sátán rá akarta venni, hogy térjen vissza előbbi életébe! Hallotta a gonosz elbizonytalanító kérdéseit: valóban megbocsátotta Isten a bűneidet? Tudd meg, Isten sohasem bocsátja meg a bűneidet, hiába kéred Őt szüntelenül! Úgy tünt, mintha minden összeesküdött volna ellene. Rágalmakat szórtak rá, a lelkivezetője bizalmatlan lett vele szemben. Úgy érezte mintha Isten is elfordult volna tőle!

      Lelki sötétségében meghallotta Krisztus szavait: „Veled leszek, és mégsem leszek veled! A kegyelmembe öltöztetlek, de úgy érzed, mintha kivetkőztél volna belőle. Bár teljesen nálad maradok, mégse leszel képes felismerni Engem!”

Margit, megtérésének a kezdetén, azt hallotta Jézustól: „Most még nem nevezlek lányomnak, mert a bűn lánya vagy!” Amikor szentáldozáshoz járult hallotta Jézus hangját: „Leányom! Szeretett leányom!” „Jézus Szava az öröm óceánja számomra minden megpróbáltatásomban” – mondogatta.

      Margit, az ördögi és emberi támadások közepette hősiesen kitartott jó elhatározásában. Ebben volt az ő igazi nagysága! Nemcsak fogadkozott, igérgetett Istennek, hanem hűséges is maradt. Életgyónást végzett! Szép ékszereit és ruháit szétosztotta a szegények között. Sokat böjtölt és imádkozott. Buzgón kérte Istentől bűnei bocsánatát. Zokszó nélkül viselte el az emberek megjegyzéseit! Legnagyobb vigasztalása a szentáldozás volt, amelyben Jézus őt is Irgalmas Szívére ölelte. Jézus sokat bocsátott meg neki, mert szívből szerette Őt!

Egyik látomása alkalmával mondta neki Jézus: „Most, a sötétség lánya vagy az emberek szemében, de majd a halálod után felismerik nagy szégyenkezve, hogy valójában ki is voltál!”

      1274 február 22-én halt meg, 50 éves korában!

      XII. Benedek pápa 1728 – pünkösd ünnepén a szentek sorába iktatta. A megtérő, bűneiket sirató bűnös nők és férfiak égi bátorítója. Manapság is sok a bűnös! A kérdés: vajon hányan követjük őt az őszinte bűnbánatban?

      Cortonai Szent Margit, könyörögj érettünk, hogy az őszínte bűnbánatban alázatos követőid lehessünk!

(Összeállitotta Főt. Csilik János)